Az iskolánk tanműhelyének munkájáról

Iskolánk tanműhelye a Kossuth Lajos utca 7. szám alatt egy háromszintes lakóház mögötti udvarban található, mint önálló kétszintes épület. 1954-től veszi birtokba az iskola, emeletét néhány évig, mint kollégium, földszintjén már ekkortól tanműhely.

Feladata, hogy a faipari gyakorlati oktatás egyik fontos alapbázisa legyen, de jelentős szerepet tölt be az iskolai és kollégiumi felújítási, karbantartási; bútor- és épület asztalosipari munkákban.

Az első időszakban néhány alapgép, így 900-as asztalos szalagfűrészgép, asztali körfűrészgép, egyengető- és vastagsági gyalugép, tárcsás csiszológép lett beállítva a földszinti nagy terembe.

Az erdészeti tantárgyi gyakorlatokban a tanműhely csak kiegészítő szerepet töltött be; elsősorban a szerszámnyelek, így irtókapa, sarló, fejszenyelek stb. készítése, valamint az erdészeti szerszámok karbantartása terén. Ugyanakkor a gépészeti alapgyakorlatok – mint fémreszelés, szegecselés, forrasztás, hegesztés, stb.- és további géptani gyakorlatok színtere, mint a motorfűrész szerelés, fűrészlánc élezés, kétütemű és négyütemű Ottó és diesel motorok szerkezetének megismerése.

Az igazán nagyobb fejlesztés a faipari képzés megindulásával 1982-1983-ban valósult meg.

Átszerelésre és bővítésre került az elektromos hálózat, új világítást kapott. Korszerűsítették a szociális helységeket, melegvizes mosdók, zuhanyzók létesültek.

További gépek, így 400-as szalagfűrészgép, leszabó körfűrészgép, asztalos marógép, szalag csiszológép, láncmarógép, fa esztergagép, EMCO-sztar sokműveletes barkácsgép, mechanikus présegységek és egyedi elszívók kerültek beállításra és beüzemelésre. Az emeleten, a satupadokon kívül 10db gyalupad nyert elhelyezést és jelentősen bővült a kézi szerszámkészlet is.

Egy újabb fejlesztés történt 1993-ban. Szánthó Gyula tervei alapján – aki a GYESEV soproni állomásépületeit is tervezte – a hátsó lépcsőház lebontásra került és mintegy 70m2-es alapterületű toldalékszárnyat kapott az épület. Egyúttal a rossz csapadékvíz elvezetés miatti egyik főfal süllyedés további meggátlására alapstabilizálást végeztek.

1994-ben az új szárny földszinti gépműhelyébe egy négyfejes gyalugépet állítottunk be, keresztmetszeti megmunkálásokra. A gépet szigetvárról a SZIGETFA kft adta iskolánknak.

A soproni szociális foglalkoztató megszűnő asztalos műhelyétől megvettünk egy kombinált egyengető – vastagoló gyalugépet.

1995-ben pályázaton nyert pénzből Centurió 900-as olasz gyártmányú hasító szalagfűrészgépet üzemeltünk be, ugyancsak az új földszinti szárny gépműhelyébe.

Az emeleti felső új szárnyba hosszlyukfúrót vásároltunk a kőszegi CSIBA kft-től. Itt helyeztük el a részben házilag készült fa esztergagépet is.

Sajnos a négyfejes gyalugép üzemeltetésére erős zajkeltéssel járt, ezért a Kossuth L. u. 7. lakói többször kifogással éltek, így a gép 1997-ben eladásra került. További eladás tárgya lett a régi vastagsági gyalugép és az EMCO-sztar kombinált gép is.

1996-ban egy gérvágó körfűrészgépet és egy HECO egyedi porelszívót; 1997-ben SIKAR típusú vastagsági gyalugépet és 1998-ban ROYEK cseh gyártmányú lapszabász körfűrészgépet vásároltunk a CSIBA kft-től.

A négyéves elsődleges faipari, fűrész-lemezipari nappali szakképzés során 1980-tól 1992 ill. 1995-ig (kifutó rendszerben) a tantárgyi gyakorlatok mintegy 20-30%-a volt tanműhelyi gyakorlat. Ezek során első osztályban a fa kézi szerszámokkal történő megmunkálását, fakötések készítését; második osztályban a fa gépi megmunkálását, szintén fakötések készítését gyakorolták a tanulók. Harmadik osztályban önállóan ülőkéket; továbbá a harmadik és negyedik osztályokban egyéb tárgyakat, így például dobozokat, rajztáblákat, szerszámnyeleket, nagy mennyiségű faburkolatot kapcsolt gerébtokos ablakokat stb. készítettek! Többszöri próbálkozás történt faipari termékek eladásra történő gyártására. Nagyobb mennyiségű 40×60-as kapcsolt gerébtokos ablak TŰZÉP-en történő értékesítésén kívül – elsősorban iskolafinanszírozási okok miatt – másra nemigen került sor.

Az ötéves nappali faipari technikusi képzés beindításával, 1992-től –felmenő rendszerben- a tantárgyi gyakorlatok mintegy 55%-a lett tanműhelyi gyakorlat. Első osztályban itt is feladat a fa kézi megmunkálása, fakötések készítése, második osztályban a gépi famegmunkálás, egyénenként ülőke készítése; harmadik éven egyénenként szekrényke és asztal; negyedik osztályban ágy, ágyneműtartó; ötödik osztályban ablak, vizsgamunka készítése. E termékeket a tanulók az alapanyagár befizetése után elvihették, vagy kollégiumi használati tárgyak lettek! Így sok tanuló kollégiumi saját asztalát, éjjeli szekrényét, ágyát, ágyneműtartóját készítette el. A tanulók által gyártott ablakok pedig a kollégiumi felújításhoz biztosították és biztosítják az ablakcsere lehetőségét.

A 2001/2002. tanévvel jelentős változás következett be a szakképzésben és természetesen a gyakorlati képzésben is.

A hat éves képzés beindulásával együtt jelentős fejlesztések zajlottak a tanműhelyben, az elmúlt években. Szinte a teljes géppark lecserélésre került, és 25 millió forint értékben a legkorszerűbb fűrészgépeket építettük be.

Felder gyártmányú szalagfűrészgép, lapszabász körfűrészgép, egyengető gyalugép, szalagcsiszoló-gép, egyedi elszívó rendszerek, a Hamner cég által gyártott asztalos marógép, Griggio leszabó körfűrészgép, Houszek Buldog kontaktcsiszoló-gép, Royek faeszterga biztosítja a színvonalas gyakorlati oktatást.

Ebben az időszakban kapott a tanműhely 12 db új gyalupadot, szerszámokkal feltöltött 15 db szerszámos szekrényt, valamint a Blum cég pánthelymaróját. Kiépítésre került egy pneumatikus rendszer mindkét szinten, amely lehetővé teszi, levegős működtetésű kisgépek alkalmazását.

A 13. évfolyamon, minden tanuló fenyő fűrészárúból, gépi megmunkálással – az elkészített rajz alapján – kisszekrényt készít. A 14. évfolyamon, tanműhelyi gyakorlat keretében a kollégiumi igényeket figyelembevéve ablak és kávás asztal készül.

Az összes gyakorlat 50 %-a a tanműhelyben zajlik. A 9. és a 10. évfolyam orientációs gyakorlatai után a tanulók először a 11. évfolyamon találkoznak tanműhelyi gyakorlattal. Az alapozó tanműhelyi gyakorlaton először a kézi fűrészek, majd a gyaluk, vésők, fúrók használatát és karbantartását tanulják meg. Ezután keret- és kévekötések készítését gyakorolják (T-kötés, ollós csap, kettős ollós csap, egyenes fogazás, fecskefarkú fogazás). A 12. évfolyamon megismerik a faesztergálás szerszámait, az esztergagépet, az alapműveleteket. Gyakorolják a szalagfűrészgép, körfűrészgép, egyengető gyalugép, vastagoló gyalugép, asztalos marógép, csiszológép beállítási műveletét. Ezután minden tanuló az elkészített rajz alapján konyhai ülőkét készít.

A tanműhely további munkájával folyamatosan részt vesz az iskola és kollégium aktuális karbantartási, felújítási munkáiban. Így a tantermek faburkolatainak, tábláinak, katedráinak elkészítésében, tornatermi eszközök javításán, felújításán, kollégiumi szekrények, fali polcok készítésében; székek, asztalok, ajtók, ablakok stb. javításában. A megrendelt munkákról a tanműhely vezetője folyamatosan nyilvántartást vezet, a szükséges műszaki és időponti adatokkal együtt. Cél az igények, megrendelések mielőbbi, néha fontossági szerinti teljesítése.

Az 13. és 14. osztály tanműhelyi naposi szolgálatának feladata szintén az aktuális iskolai vagy kollégiumi munkákban való tevékeny részvétel, vagy a vizsgamunka készítése.

A tanműhelyi gyakorlatok eredményességét a tanműhely vezetőjén kívül, két asztalos szakmunkás segíti.

Délutánonként a fafaragó szakkör kezdő és haladó csoportjai felváltva dolgoznak munkadarabjaikon, valamint faesztergályos, bútorkészítő és intarziakészítő csoport is működik.

A gyakorló iskolai státusz révén, a nagyszámú faipari műszaki szakoktató gyakorlati hospitálásával, látogatásával és a gyakorlatok egy részének általuk tartásával kapcsolatban, újabb feladatok merülnek fel a tanműhelyben.

Kedd délutánonként előzetes engedély és időpont egyeztetés után az iskola dolgozóinak is lehetősége van a tanműhelyi adottságokat igénybe venni.

A gyakorlati oktatás feltételei az utóbbi öt évben nagyon sokat javultak, a területi adottságok viszont további bővítést már nem tesznek lehetővé.

Távlati terveink között szerepel, egy alkalmas területen beépített rönkfeldolgozó alapgép a hozzá tartozó anyagmozgató berendezésekkel, furnér előkészítő és feldolgozó műhely, szerszámgép karbantartó műhely létrehozása.