Környezetvédelmi technikus képzés

OKJ 54 850 01

A környezetvédelmi technikusi tevékenység az ember fokozott környezet- és természethasználatának eredményeként jelent meg. Feladata felelősségteljes és meglehetősen összetett, hiszen a környezetvédelem szükségszerűen igényli a biológiában, a földtudományokban és a műszaki ismeretekben való tájékozottságot. Iskolánk erre a feladatra készíti fel diákjait.

A képzés időtartama

Szakmai érettségivel: 1 év

Érettségivel: 2 év

Azoknak a tanulóknak, akik

  • iskolánkban, vagy más környezetvédelmi szakközépiskolában sikeres ágazati szakmai érettségi vizsgát tettek, az érettségi után egy év,
  • más szakirányú szakközépiskolában, vagy gimnáziumban tettek érettségi vizsgát, két év.

Az egyetemre, főiskolára felvett tanulóink a felsőfokú intézmény tanulmányi osztályán kérvényezhetik tanulmányaik megkezdésének halasztását.

A technikusképzés befejezése után a végzett környezetvédelmi technikusok további féléves képzéssel szaktechnikusi végzettséget szerezhetnek a környezetvédelem területén, megfelelő számú jelentkező esetében (természetvédelmi szaktechnikus, települési környezetvédelmi szaktechnikus, környezetvédelmi-mérés szaktechnikus).

A képzés célja

Környezetvédelmi és természetvédelmi szervezetek, hatóságok, nemzeti parkok, önkormányzatok környezet-, természet- és tájvédelmi középvezetői feladatainak ellátására alkalmas technikusok képzése, továbbá felsőfokú, főiskolai/egyetemi képzésre való felkészítés.

Szakmai elméleti és gyakorlati tárgyak

  • Humánökológia
  • Jogi és szakigazgatási ismeretek
  • Környezetgazdaságtan
  • Környezeti biológia
  • Környezettechnikai alapok
  • Környezetvédelmi alapismeretek
  • Környezetvédelmi gyakorlat
  • Környezetvédelmi számítások
  • Laboratóriumi alapgyakorlatok
  • Műszaki ábrázolás
  • Műszaki ismeretek
  • Térinformatika
  • Ügyintéző feladatok
  • Vállalkozás és projektmenedzsment
  • Vízgazdálkodási alapgyakorlat
  • Környezettechnika
  • Vízgazdálkodási alapismeretek

Tanulóink az elméleti és gyakorlati képzés során

  • megismerik a környezetet sújtó legfontosabb globális problémákat,
  • képessé válnak a környezeti adatok nyilvántartására, a különböző technológiák szennyező forrásainak feltárására és nyilvántartására,
  • képessé válnak önálló mérések elvégzésére, a kapott eredmények kiértékelésére,
  • megismerik a környezetvédelmi ellenőrzéssel, szabálysértési ügyekkel kapcsolatos feladatokat,
  • alkalmassá válnak az üzemeltetés, vagy működés során felmerülő műszaki-szakigazgatási feladatok ellátására,
  • megismerik a környezetvédelmi tervek készítésének menetét,
  • elsajátítják a fenntartási, kezelési feladatokhoz szükséges ismereteket
  • alkalmassá válnak mezőgazdasági és erdőgazdasági kezelésben lévő természetvédelmi területek környezet- és természetvédelmi tevékenységének racionalizálására
  • elsajátítják a pályázatíráshoz és megvalósítási munkákhoz szükséges ismereteket
  • képessé válnak az önálló munkavégzésre, továbbá kisebb munkacsoportok szakmai munkájának irányítására

A szakképesítés munkaterületei

  • Önállóan vagy mérnöki irányítással mérőműszerek segítségével megállapítja a környezetszennyező anyagok és egyéb egészségkárosító tényezők nagyságát, koncentrációját, a kiértékelt eredmények alapján meghatározza a tennivalókat.
  • Részt vesz környezetvédelmi szakhatósági feladatok (engedélyezési eljárások, ellenőrzések, hatósági bejárások, környezeti hatásvizsgálatok) előkészítésében, azok végrehajtásában.
  • Helyi természeti értékek védelmében és a tájvédelem feladataiban részt vesz.
  • Közterület-felügyeleti feladatokat lát el.
  • Települési zöldfelület-gazdálkodási és fenntartási feladatokat végez.
  • Gazdálkodói tevékenységek ellátásában és ellenőrzésében való részvétel.
  • Lakossági kapcsolatok fejlesztésében részt vesz (természetvédelmi turizmus, egyesületek, alapítványok támogatásában való részvétel).

Prospektus