A Kollégiumról...
Iskolánk közös igazgatású kollégiummal rendelkezik. Valamennyi tanulónkat, ha igényli, kollégiumi elhelyezésben részesítünk. 2004 óta vegyes kollégium vagyunk. 35 lány kollégistánk is van. Diákjaink nagy része a Dunántúlról érkezik, de van gyerekünk a Nyírségből is.
Az épület nem kollégiumnak épült. 1897-1902 között építették Sopron vármegye ügyészségének, bíróságának. A tanulók elhelyezése a 12 személyes szobáktól a 2 személyes szobákig történik. Az érettségi utáni szakképzésben résztvevő tanulóink externátusi elhelyezést kapnak.
A kollégiumi csoportok osztályokra épülnek. Minden csoportnak önálló tanulószobájaja van.
A kollégiumi tanárok végzettsége a szakoktatótól a mérnök-tanáron keresztül a magyar-történelem szakos középiskolai tanárig tart.
A kollégiumért csak étkezési hozzájárulást kell fizetni. Az étkezést saját konyhánkban oldjuk meg.
Tevékenységünket a Kollégiumi nevelés országos programja alapján végezzük. A tanárok helyi szinten kidolgozták ennek tematikáját. Így kollégistáink megismerik és elsajátítják a helyes tanulási módszereket és emellett önismeret-és személyiségfejlesztéssel, az egyén és a közösség problémáival, a környezeti, a kulturális és informatikai neveléssel, az életmód és életvitel kérdéseivel, a magyar és az európai hagyományokkal, a nemzeti és a nemzetiségi lét kérdéseivel foglalkozunk a kollégiumi foglalkozásokon.
Külön kiemelt feladat a hozzánk bekerülő kilencedikes tanulók beilleszkedésének elősegítése, a hátrányos és a halmozottan hátrányos diákjaink minden napjainak segítése, az osztályfőnökkel és a csoportokat tanító tanárokkal való szoros együttműködés.
Rendkívül fontos feladatunknak tartjuk, az oktatás mellett a tanulóink nevelését. Nem tartjuk magunkat liberális iskolának, a szakmáink sem azok. Felelősséget, fegyelmet, felkészültséget igényelnek, hiszen sokszor milliós értékekkel kell elszámolni, szolgálati fegyverrel kell bánni. Meggyőződésünk, hogy követelmények állításával lehet csak felelősen gondolkodó, önálló feladatok elvégzésére képes embereket nevelni.
Egyre gyakrabban jut vissza hozzánk, hogy egyes szülők nem is annyira a szakmai elkötelezettség miatt hozzák hozzánk a gyermekeiket, hanem, mert azt hallják, hogy itt még nevelnek is.
Megköveteljük a házirend betartását, a legszigorúbb büntetés vár azokra, akik engedély nélkül elhagyják a kollégiumot, hiszen nekünk a nap huszonnégy órájában tudnunk kell minden egyes gyermek hollétéről.
Szoros kapcsolatot tartunk a szülői házzal, hiszen ránk bízták legféltettebb kincsüket a gyermekeiket. Arra törekszünk, hogy kollégistáinkban kialakuljon egy olyan kettős kötődés ami egyrészt arra vonatkozik, hogy szívesen és szeretettel gondoljon a szüleire, hozzátartozóira, az otthoniakra. Másrészt becsülje meg az iskola és a kollégium értékeit, illeszkedjen be ebbe a közösségbe, fogadja el az intézmény követelményrendszerét.
Erélyesen fellépünk mindenféle agresszió, káros szenvedély ellen és csírájában igyekszünk ezeknek elejét venni.
Persze nem csak erről szól a kollégiumi élet. Tanulóinknak számos szabadidős tevékenységre van lehetőségük.
Sportolás mellett sok kulturális program, kirándulás szakkörök teszik színesebbé az itt töltött éveket. Több mint háromszázan rendelkeznek színházbérlettel jövőre már önálló ROTH-bérletünk lesz.
A fafaragók kiváló művésztanár mellett sajátíthatják el ezt a tevékenységet és évente rendezett kiállításon mutatják be alkotásaikat. Ugyancsak művésztanár irányítja a vizuális kört, ahol rajzolnak, grafikákat készítenek.
Arany fokozatú vadászkürt együttesünk van, akik számos szakmai és kulturális rendezvényre kaptak már meghívást.
Kirándulásokat szervezünk hazai és ausztriai tájakra, hegyekre.
Van néptáncegyüttes, énekkar, nagy létszámban megyünk a Kisfaludy-Napokra és a Helikon ünnepségekre.
A kollégium rendelkezik kerékpárokkal, tanári felügyelettel túrákon vesznek részt tanulóink. Van tekepályánk, villanyfényes kézilabdapálya, íjászat, foci, kézilabda, hogy csak néhányat soroljak fel a teljesség igénye nélkül.
A kollégiumunkban a diákok számára elérhető számítógépek is vannak két számítógépteremben. A tanulmányaik során egyre többször használják az internetet is a tanuláshoz. ECDL vizsgaközpont vagyunk.
Lehetőséget biztosítunk annak, aki igényli, hogy jó tanulmányi eredmény esetén szülői beleegyezéssel, külső sportegyesületben, vagy más területen folytasson a városban hasznos tevékenységet.
Tanulóink minden hétvégén hazautazhatnak fontosnak tartjuk, hogy szoros kapcsolat legyen a szülőkkel, hozzátartozókkal. Csupán néhány olyan rendezvény van, amelyen elvárjuk tanulóink részvételét, akkor is, ha ez hétvégét érint.
Alapítványunk és különböző pályázatok segítségével folyamatosan igyekszünk minél otthonosabb körülményeket teremteni annak érdekében, hogy a nálunk töltött idő ne csak a tanulmányok során, hanem a tanulók szabad idejében is emlékezetesé váljanak.
Dr. Rónai Ferenc igazgató


