2018. március 13-án a 12/CF, valamint a Belgrádban megrendezésre került nemzetközi Design versenyen szereplő 10/CF és 11 CF osztály faiparos tanulóival Bécsbe utaztunk, hogy megtekintsük a minden évben megrendezésre kerülő WOHNEN UND INTERIEUR kiállítást.


Utazásunk célja az volt, hogy a tanulók próbáljanak ötleteket meríteni a jövő tanévben esedékes vizsgaremek elkészítéséhez, segítséget kapjanak kapcsolatépítéshez, valamint tájékozódjanak a bútoripari trendekről. A kirándulásra Seregély Csaba és Göncz Balázs kísérte el a tanulókat. A tanulóknak közel három óra szabadidejük volt, hogy a vásárt megtekintsék. A P. MAX Massmöbel cégnél találkoztunk egy volt tanulónkkal, aki bemutatta a diákoknak a cégük által kiállított bútorokat, a cégnél szerzett tapasztalatokat. A diákokok érdeklődéssel fogadták az előadást, sokat kérdés hangzott el. A diákoknak nagyon tetszett a kiállítás, a vizsga-remekük tervezéséhez hasznosítható ötleteket, formai és műszaki megoldásokat, inspirációt egyaránt meríthettek a látottakból.